Nagyapámtól, majd pedig anyukámtól,apukámtól tanultam a kert szeretetét.
Nagyapa nagyon aprólékos gonddal dolgozott, és jó volt vele lenni. Mindig olyan munkát adott nekem, akkor még kicsi lánynak, amit szépen meg tudtam csinálni. Szerettem vele dolgozni. Sokszor gondolok Rá, amikor kertészkedem. Ez a vers is egy ilyen nagyapáról szól:
Cseri János: A kert
Kicsiny talpalatnyi föld;
megtanít élni a természet
és a jó példa: Nagyapám,
ki benne soká elszöszmötölt.
Kedvet, korán keltett,
mint a nyári napsugár,
hívogatott: Gyere...
és mennem kellett.
Látva, hogy nő fazékig az étel,
...számtalan apró csoda,
vértezett tudással,
felfedte titkait két kezével.
Ebéd mindig délben volt.
Sparhelten lábas,
benne a termés,
a rádióból nóta szólt.
Nagyim magáért kitett,
mindent az asztalra,
a vén diófa alá,
s desszertnek hókifliket.
(... máskor csöröge
volt a nass, ha "nem látta"
kezemen mily nyomot hagyott,
a kert zöldje, röge.)
Vödörnyi kútvízben szóda...
Állt az idő ebéd után,
míg a fröccsöt
nagyapám elkortyolta.
Kártyáztunk is sokat.
Folyt a szó, a múlt,
mint forrás fürdetett,
láttam ős családomat.
Ük és szép-apák,
...éltek-haltak...*
szívük szerint,
védték a Magyar hazát.
Kicsit gyomláltam,
még délután
locsoltam, - könnyeimmel
büszkén -, bátran.
Az este tanyát vert,
kék madár dalolt trillákat
fűzve az ég alatt...
elpihent a kert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése