Buzdítás

Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók,
hanem minden helyzetben,
hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!
Filippi 4,6

2009. november 29., vasárnap

Ma van az egyházi év első vasárnapja


Eljött advent!
Ma Áronnal elkészítettük első közös adventi koszorúnkat,
hagyományosan, három lila és egy rózsaszín gyertyával.
Nagyon szép lett.
A templomban nagyon szép ilyenkor a mise.
Sötétben kezdődik, és csak a gyertagyújtás után
kapcsolják fel a villanyokat.
Felraktuk az adventi naptárt is. Holnap meg is töltjük.

Anyanyelvünk

TÁL Család

Egy templom hirdetőtábláján a következő olvasható:
"Tudjátok, hogy a Tál család hány tagja tartozik a gyülekezetünkhöz?
Először is az öreg Dik Tál, aki mindent irányítani akar, aztán ott van
Protes Tál bácsi és fivére Szabo Tál, akik folyton ellenszegülnek és
mindent meg akarnak változtatni. A húguk, Irri Tál, nyughatatlan
bajkeverő a két fiával, Inzul Tállal és Molesz Tállal együtt.
Valahányszor felmerül egy új kérdés, Hezi Tál és felesége, Vege Tál
várni akar vele még egy évet.
Aztán ott van Imi Tál, aki folyton arra törekszik, hogy a mi
gyülekezetünk pontosan olyan legyen, mint az összes többi. Affek Tál
néni túl sokat képzel magáról. Iker öccsei, Garan Tál és Han Tál pedig
hamis ígéretekkel próbál új tagokat csalogatni a gyülekezethez.
De azért nem minden családtag rossz. Asszisz Tál testvér például
kifejezetten segítőkészen intézi az egyházi ügyeket. A dúsgazdag
üzletember nagybácsi, Invesz Tál anyagi hozzájárulására mindig lehet
számítani.
A remek politikai érzékkel megáldott Reprezen Tál kiválóan képviseli a
közösség ügyeit diplomáciai körökben . Az elkötelezett Agi Tál nővér
élen jár a térítésben. Medi Tálhoz bármikor fordulhat átgondolt és
megnyugtató tanácsért, a szertartásokon az egyházi énekeket pedig Kán
Tál dalolja, zenész fivére Trombi Tál (a kamasz Mu Tál átmenetileg nem
énekel vele.)
Sajnos a múlt év során három családtaggal is kevesebben lettünk:
két unokatestvér, Dezer Tál és Konver Tál áttért más vallásra, a
kilencven éves Exi Tál néni pedig végelgyengülésben elhunyt."
(A világ melyik nyelve tud még ilyeneket?)


2009. november 27., péntek

Elkészült munkák

Elkészült a kámzsa, és rögtön után készítettem apusnak (=Áronnak) egy jó meleg , puha sálat.
Ma már avval ment munkába.
Most a fogyasztást és szaporítást tanulgatom, és evvel szeretnék mintákat készíteni.
Lassan, de biztosan haladok.

2009. november 24., kedd

Az úgy volt,...

... hogy három napja fájt a bal arcom. Hétfőn egy gondolattól vezérelve elmentem a fogorvoshoz.Nem a sajátomhoz, mert akkor ő nem rendelt. Az orvosnőt nem igazán érdekelte, hogy mit mondtam, és nekiállt kihúzni a bal fölső bölcsességfogamat. Mert szerinte attól fájt az arcom.
Nem sok sikerrel, és nem jól érzéstelenítve.
Miután legorombított, hogy miért sírok, mikor nem érzek semmit.... kijelentette, hogy ő ezt nem tudja kihúzni... és elküldött a szájsebészetre,egy doboz Cataflammal.
Vacogtam, mint mindenki, akit még sose műtöttek... főleg egy ilyen fantom érzéstelenítés után.
De a Jóisten most is megsegített, mert másnap, azaz ma, a szájsebész vágás nélkül kihúzta a fogat úgy, hogy most tényleg nem éreztem fájdalmat.
Nagyon szépen megköszöntem neki.
És többet nem megyek idegen fogorvoshoz.

2009. november 19., csütörtök

Éljen!


Drága olvasóim!
Csoda történt!
Megtalálták a csatornánkat!
És már be is kötötték.
Plusz, az aljzatbeton is elkészült,
és holnap megyünk Pócsmegyerre, kályhát nézni...
Alakulnak a dolgok.:)

2009. november 17., kedd

Megtanultam


Megtanultam egy új kötésformát (kisgyermeknek minden vicc új), a neve:
mackókötés. Szívügyemnek tartottam ennek a megtanulását, hiszen már a neve is nagyon tetszik.
Ha a mackóknak megy, hát nekem is fog menni, mint anyamackónak.:)

Amúgy nagyon jó fajta, mivel kétrétegű anyaggá válik általa a kötés.
Rugalmas, széthúzható. És meleg.
A kámzsát evvel a fajta kötéssel készítem.
Nagyon jól haladok, már a 2/3-a megvan.
Klári / a tanárom/ nagyot fog nézni (remélem), mert azt hiszi, el se tudtam kezdeni, mivel a megmutatásnál szétszakadt a körkötőtű, és lejött az összes kötés.
Sajnos a fonal piros, azt nem annyira szeretem, de majd ha ez meglesz elkezdem egy más színű fonallal is.
Tudtátok, hogy a kötés is függőséget okozhat?
Akárhová megyek, hiányzik!!!

Kötelező vérszívás


Holnap megyek AFP szűrésre, ami egy vérvételt jelent.
A doktor szerint most vagyok 16 hetes. Kár, hogy már egy hete is
azt gondoltam. Nah, de ez a várandósság érthetetlenségébe belefér.
Reméljük, a vizsgálat azért jó eredménnyel zárul.
A babusomat még nem érzem mozogni, de múlt héten láttam az ultrahangon,
minden rendben vele.
Mostanában úgy 10 cm körül lehet, és már a köldököm alatt van.:)
Még mindig nehéz elhinni hogy kengurusodtam.:)
Még magamat is gyereknek látom, de attól még, nagyon várom ŐT.
Nem tudom, milyen nemű lesz. De várom már azt az időt, amikor majd kiderül.
Remélem, lassan már a ház is készülget.
Én addig is kötögetek.

2009. november 9., hétfő

Épül a házunk


Szerdán jön a csatornás ember, remélem megtalálja hiperszuper kamerája segítségével a csatornánkat.
Addig is készül az aljzatbeton. Jövő héten már lambériafestés lesz.
És utána indul a gipszkartonozás, majd a csempézés.
Kapunk a cserépkályhára is árajánlatot, hátha belefér a költségvetésbe. Remélem.
Olyat szeretnék, aminek üveg ajtaja van, és mellé lehet telepedni.
Például a képen látható kivitelt.

Visszaemlékezés


Egyik kis tanítványom kedves anyukája küldte ezt a képet, amely a tavalyi farsangon készült.
Az osztály és mi, tanítók vagyunk rajta.
Felajánlotta, hogy küld még képeket, így mindig tudok majd róluk.
Hiányoznak is mind. Isten óvja őket.

2009. november 6., péntek

Kismama klub


Tegnap délután volt az első kismama klubos találkozónk. Elkezdtem tanulni kötni, a sima és fordítottig jutottam, azóta is itthon gyakorlom. Már érzi az egyik ujjam a sok gyakorlást.:)
Barátném pedig a horgolást tanulta. Nagyon szép horgolt virágot készített.
Következő órán elkezdünk egy kámzsát kötni... addig sokat gyakorolok, hogy az majd szép legyen...