Buzdítás

Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók,
hanem minden helyzetben,
hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!
Filippi 4,6

2010. február 22., hétfő

Nagyböjt

Gyökössy Endre: Hogyan böjtöljünk ebben a modern világban?

Böjt alatt mi rendszerint az étel–ital megvonását értjük. Szájunk megregulázását. Valóban. Jézus korában, sőt vagy másfélezer éven keresztül különös szükség is volt erre, mert gyakran a gyomor bűnei, az étel–falak zárták el tőlünk Isten halk és szelíd szavát.

Úgy érzem, manapság sokkal inkább a szemünket és a fülünket kell megböjtöltetni, hogy Isten halk és szelíd hangját meghalljuk, amely felülről és mégis belülről akar hozzánk

szólni. Mi a feladat, a „leckénk” a halk és szelíd szó meghallása
érdekében? Mondjuk egy héten legalább egy nap ne nyissuk ki a rádiót, televíziót, ne olvassuk el az újságok szomorú, riasztó, keserves, rossz híreit – az anti– evangéliumot, az ellenörömhírt–, amelyek bajokról, háborúkról, gyilkosságokról, sikkasztásokról, gazdasági és hatalmi küzdelmekről szólnak; ehelyett csöndesedjünk el.

Tudom, nem kevesen vannak, akik azt mondanák erre, hogy ez

szinte képtelenség. Ennél sokkal egyszerűbb egy héten egyszer a gyomrot megböjtöltetni – és ez így is van. Nekünk azonban fontos ezt a fajta böjtöt gyakorolnunk. Csak így, szemünket–fülünket böjtöltetve tudunk olykor–olykor lényünk alaphangjára hangolódni, hogy így megtudjuk, mi rejlik bennünk. Mit mond a csönd; Miről, kiről beszél lényünk mélye? Békés, tiszta hangok, képek jönnek–e elő, vagy zavaros, nyugtalanító, elintézésre váróak? Vagy éppenséggel a nagy semmi?…
Azért is szükségünk van hang–böjtre, hogy rezonáló–képesek
legyünk a belső–felső hangra, a Lélek szavára. Csak elcsöndesedve, szemünket, fülünket böjtöltetve tudunk kapcsolatba kerülni Isten Lelkével.

----------------------------------------------------------------------------------------------
Én is ezen elmélkedtem a napokban. Hogyan lehet teljesebb az Isten-kapcsolatom?
Ha nem figyelek Rá, ha nem hallgatom meg, akkor hiába nem eszem húst, semmit sem használ nekem.
Mint a szeretethimnuszban, ugyanúgy.
Szükségem van a csendre. A Csendre. Istennel. Így, már nagy pocakkal a járás elég nehéz, elmenni valahová nagy út.
Ez abban segít, hogy van időm Istenre hangolódni... De vajon megteszek-e érte mindent?
Van min változtatnom.
Gyökössy Endre írása hadd álljon itt, hogy erre hangoljon.

2010. február 18., csütörtök

2010. február 12., péntek

Házi Bailey's


Annak örömére, hogy Áronom megint nyert egy meccset a sakkversenyen, úgy gondoltam, megünneplem vele. Elhoztam anyuéktól a féltve őrzött Bailey's-emet, amit elvileg csak Monostoron szerettem volna kinyitni.
Nos, jó, hogy nem vártunk addig, mert már mostanra tönkrement, amit nagyon sajnáltam.
Úgyhogy ma bevásároltunk, és készítettem házilagos kivitelben. Ez is legalább annyira finom, és nincs annyi alkohol benne, ami Boglárka szempontjából fontos.


Ímé a recept, mely alapján készült:

  • Végy 2 dl rumot (Mi Cukrászszeszt vettünk)
  • Keverj ki egy adag (kb. 1dl) kávét (nescaféból)
  • Adj hozzá egy tubus mogyoróaromát (mi mandulával helyettesítettük)
  • Tégy belé 2 tubus sűrített tejet
  • Adj hozzá 3dl habtejszínt
Tedd egy picserlibe, keverd össze, és oszd szét üvegekbe. Rakd hűtőbe, s rázd meg minél többször.
Minél több tejszínt raksz bele, annál krémesebb lesz. tehát nyugodtan lehet 3 helyett 5 dl-t beleönteni.
Jó itvágyat!

2010. február 2., kedd

Babaméret

Boglárkám a tegnapi adatok alapján 1300 gramm, és az ülőmagassága 29 cm.
Már befordult, ha lehet ezt már mondani....
Mindenestre, most már nem keresztben volt , hanem lent volt a feje, és fent a popsija.
Már nehezebben közlekedek, mert húzódik a hasfalam.
Úgyhogy muszáj áttérnem a kismamatempóra.