Búcsú nélkül...

ment el nagynéném, tegnap délelőtt. 

Utoljára november elején láttam. Beszélni meg Karácsonykor tudtam csak vele. Az t hiszem, féltem felhívni, hogy hogy van, mert nem tudtam volna megvígasztalni.

Tudtuk, hogy ez lesz a vége, de nem tudom  mégsem elhinni. Olyan, mint egy rossz álom.

Hogy pont ő, a mindig jó kedélyű, ízig-vérig asszony elhagyjon minket, ilyen korán, azt sosem gondoltam volna.

Fél éve még nem tudta ő sem, hogy beteg. Aztán olyan gyorsan zajlott le minden.

Ő már nem szenved, remélem, Odafönt jó helyet készített neki az Úr. De akik lent maradtak, azok most nagy bajban vannak.

Aki olvassa ezt a bejegyzést, kérem, imádkozzon egy kicsit értük: férjéért, lányaiért, unokájáért.

Meg tudjanak erősödni, és ne akarjanak feladni mindent, ami eddig számított.