Várakozás

"Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon...
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel."

 

Márai Sándor

Nos, azt hiszem, nekem ez a legnehezebb. Kivárni, mire egy illető telefonál, vagy mire ír egy levelet. Mindig siettettem a dolgokat, és később bántam csak meg, mikor erőszakkal mentem valaki után, általában nem sült ki belőle jó dolog. Se férfiak terén, se barátságok terén, se helyzetek terén, az eszmékről már nem is beszélve. Várakozni. A várakozás nem feltétlenül negatív dolog. Sokan mondják, ha valakinek nem hullik elébe az égből egy férfi, akkor tegyen érte, hogy hulljon. Menjen férjkereső akciókra.... Én nem így látom. szerintem a Jóisten akkor is ad, ha nem erőszakoskodunk vele, hogy adjon. Persze, kérni lehet, de ez is rosszul sülhet el. Mert belelovalhatjuk magunkat egy kérésbe, és aztán azt várjuk, mikor adja már oda az ÚR. A várakozás szent kell hogy legyen. És jó. Olyan, amely időszakra szívesen emlékszünk vissza később. Azt mondják, hogy az elfoglalt háziasszony szerepben a legjobb ima az, amikor minden percünket igazán megéljük, odaadjuk magunkat teljesen. Nehéz ez az odaadás, legalábbis nekem. Nem arra gondolni ebédfőzés közben, hogy mikor fogok már pihenni. Nem azon gondolkodni Bogi etetés közben, hogy mit kell venni a közértben... stb. Sokat várunk bizonyos helyzetekre. Kell, hogy meg is éljük őket, amikor elkövetkeznek. Nem pedig akkor is másra várni.... ez utóbbival most ellentmondtam a Márai idézetnek, de olykor van ez így. :)