Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz
Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázresóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!
Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.
Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)
És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.
És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.
És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.
Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.
1933
Hallottam róla, hogy megrendezik minden évben itt, Monostoron az anyatejes ünnepséget azok számára, akik legalább egy éves korig szoptatták a gyereküket. Igen, hallottam, hiszen a védőnő evvel is azt hangsúlyozta, hogy milyen szép és jó cselekedet is ez. Akkori magam úgy gondolta, én azon biztos nem fogok oklevelet kapni.. mert nagyon nehezen indult be nálunk a szopizás.
Teszem hozzá, de igen, kaptam, sőt az oklevelen nem a 12, hanem a 16 hónap szerepelt, mert Bogikám, bár nehezen kezdett hozzá, de hála a Jóistennek, belejött a cicizésbe.
Ki tudja , de talán ezért nem volt, csak egyszer náthás az elmúlt 18 hónap alatt?
Ezt nem tudhatjuk, mert van ilyen is, olyan is, de én evvel nyugtatom és erősítem magamat, és nagyon remélem, hogy akövetkező kis csöppség ( aki remélem, majd lesz), már jobban és tovább fog szopizni...
Szóval, igen, kaptunk emléklapot, és az egyik kedves helyi keramikus jóvoltából egy szép kerámia szappantartót is , szépséges kis kecsketej szappannal.:))
Nagyon megható volt az egész esemény... s örülök, hogy én is ott lehettem.
Köszöne térte Csillának, a védőnőnknek, aki ezt megszervezte!
